Az eltűnő albatroszok segíthetnek a járulékos fogás csökkentésében

Az albatroszokat kereső madarászok manapság egyre kevesebb sikerrel járnak.
Talán bizakodásra adhat okot, hogy az albatroszok számának csökkenése lassulhat a nemzetközi halászati gyakorlat változásának köszönhetően. 

A tasmán albatrosz egy a kihalófélben lévő albatrosz fajok közül, mely táplálék reményében halászhajókat követ (Fotó: JJ Harrison).


Az albatroszok, vészmadarak, sirályok és más tengeri madarak olyan táplálkozó területeket keresnek, ahol a tengeri áramlatok nagy mennyiségű zsákmányállatot hoznak a vízfelszín közelébe. A horogsoros halászflották is épp ezeken a vizeken dolgoznak, a halászat során horogra akadt és így vízbe fulladt tengeri madarak száma milliós nagyságrendű.

Ernyőszervezetünk, a BirdLife International felmérései szerint a 22 albatrosz fajból 17-et a kihalás fenyeget a halászflották által véletlenszerűnek nevezett járulékos fogás miatt. (A járulékos fogás azokat a hálóba akadt állatokat jelenti, melyeket a célfajok mellett kifognak. Ez egy olyan globális probléma, melynek részletezése külön cikket érdemel.) A probléma nemcsak az albatroszokat érinti, hanem sok más tengeri madárfajt egyaránt ‒ évente kb. 300 000 madár esik a halászat áldozatául.

Amióta az 1990-es években fény derült a problémára, számos olyan egyszerű és költséghatékony megoldás született, mellyel jelentősen csökkenthető a tengeri élővilág értelmetlen pusztítása.

A halászattal érintett országok alig-alig hasznosítják ezeket a madárbarát halászati technikákat, a legnagyobb vétkezők a spanyol, japán, namíbiai és északi flották.

Jó példát mutatnak viszont egyes fülöp-szigeteki, dél-amerikai és dél-afrikai flották, melyek önkéntesen alkalmazzák az Albatrosz Munkacsoport (Albatross Task Force) által javasolt újításokat, az utóbbinál például 90%-kal csökkent az albatroszok mortalitási aránya.

A nemzetközi flották olyan modern halászati eszközökkel vannak felszerelve, melyek hatékonyságuk révén kizsákmányolják az óceánok halállományát, halászatkor ugyanis fajra illetve fejlettségi szintre való tekintet nélkül mindent kifognak. A tonhalak például csak akkor képesek szaporodni, ha testhosszuk elérte az 1 métert, természetesen az ezt megelőző kifogásuk megakadályozza őket az utódlásban.

De hogy jön ez a tengeri madarakhoz?

A tonhalak vadászat közben a felszín felé hajtják a kisebb halakat, itt válik elérhetővé a madarak számára ez a zsákmány. A tonhalak és más ragadozóhalak csökkenése miatt a madarak számára elérhető táplálék is kevesebb, mely hozzájárul állományuk kedvezőtlen alakulásához.

A feketelábú albatrosz ‒ a többi eltűnőfélben lévő albatroszhoz hasonlóan ‒ nagy távolságokat tesz meg, hogy a vadászatot számára megkönnyítő tonhalakat és más ragadozóhalakat kövessék  (Fotó: James Lloyd Place).

A feketelábú albatrosz ‒ a többi eltűnőfélben lévő albatroszhoz hasonlóan ‒ nagy távolságokat tesz meg, hogy a vadászatot számára megkönnyítő tonhalakat és más ragadozóhalakat kövessék  (Fotó: James Lloyd Place).

A népességnövekedéssel párhuzamosan nő a halfogyasztás, a nem megfelelő halászati módok mellett a túlhalászat is veszélyezteti a tengeri madarakat.
A fenntartható halászat mellett haltenyészetek (akvakultúra) jelenthetnének még megoldást a tengeri élővilágra végzetesen ható túlhalászatra, így hal- és madárfajok tucatjai menekülhetnének meg a kihalás elől.

A cikk forrása itt érhető el >>