Bagolylesők

Hazánk leggyakoribb és legismertebb bagolyfaja az erdei fülesbagoly (Asio otus), mely a 2020-as évben elnyerte az év madara címet! Az erdei fülesbaglyok sajátos viselkedése, hogy telente csoportosan keresik fel települések és városi parkok facsoportjait. Ezen telelőhelyek ismerete rengeteg hasznos információval szolgál mind a telelőállomány mérete, mind a madárvédelem szempontjából.

Vadkörtén nappalozó baglyok (Fotó: Ferenc Attila)

Az MME Bükki Helyi Csoport Bagolylesők programja keretében várja Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből az erdei fülesbagoly telelőhelyekre vonatkozó adatokat! A felmérésben bárki részt vehet! Minden megfigyelést örömmel fogadunk, de elsősorban a számunkra eddig ismeretlen helységekből várjuk az adatokat 2021. január 31-ig.

Az alábbi településeken ismerünk erdei fülesbagoly telelőhelyeket: Arnót, Ároktő, Berzék, Boldva, Borsodivánka, Bőcs, Bükkábrány, Csincse, Gelej, Girincs, Harsány, Hejőbába, Hejőkeresztúr, Hejőkürt, Hejőszalonta, Kesznyéten, Kistokaj, Köröm, Mezőcsát, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Miskolc, Nemesbikk, Négyes, Nyékládháza, Ónod, Poroszló, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Sály, Szakáld, Szirmabesenyő, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszalúc, Tiszatarján, Tiszaújváros, Vatta.

Hol érdemes keresni a baglyok nappalozóhelyeit?

Az erdei fülesbagoly csapatok urbánus területeken, elsősorban települések központi parkjaiban, közintézmények udvarán, temetők, templomok vagy magánházak kertjeiben található örökzöldeken vagy lombhullató fákon (főleg nyír, fűz és nyárfa fajok) pihenik ki az éjszakai vadászat fáradalmait.

Még a havas fenyőn sem szembetűnő... (Fotó: Juhász Benedek)
Még a havas fenyőn sem szembetűnő... (Fotó: Juhász Benedek)

...hát még az ágak takarásában! (Fotó: Szitta Tamás)
...hát még az ágak takarásában! (Fotó: Szitta Tamás)

Honnan tudjam, hogy baglyok nappaloznak a fán?

Egy fenyőfacsoporton nappalozó bagolycsapatot nem egyszerű észrevenni.  Viszont több jel utalhat a baglyok jelenlétére! A madarak által hátrahagyott életnyomok biztos jelei tollas barátaink ottlétének.

A baglyok jelenlétére utal a pihenőfák alatt felhalmozódó fehér ürülék (meszelés), illetve a nagy mennyiségű köpet, mely a zsákmányállatok szőrét és csontjait tartalmazza.

Néhány nyom is árulkodó lehet (Fotó: Godó Laura)
Néhány nyom is árulkodó lehet (Fotó: Godó Laura)

Közelről nézve már kétségtelen: a "körözött személy" itt bújkál! (Fotó: Godó Laura)
Közelről nézve már kétségtelen: a "körözött személy" itt bújkál! (Fotó: Godó Laura)

Hogyan számoljuk meg?

A baglyok számlálásának több alkalmazható módszere van. A hajnali behúzáskor a vadászterületekről a pihenőhelyre visszatérő madarakat, az esti kihúzáskor, a pihenőhelyről a vadászterületre tartó baglyokat számolhatjuk meg. Ezek mellett a nappalozóhelyen a fán ülő madarakat is számba vehetjük.

Hova küldjem az adatot?

Az alábbi, könnyedén kitölthető, okostelefonról is elérhető Google űrlap kitöltésével az adatok akadálytalanul jutnak el hozzánk!

BAGOLYLESŐK 2020 ŰRLAP

Küldd be a kitöltött űrlapot és/vagy a baglyokról készült képeidet, videóidat az mmebukk@gmail.com email címre (tárgy: „Bagolylesők”) és vegyél részt a sorsoláson: ajándékcsomagot nyerhetsz! Emellett a jól sikerült felvételeket megosztjuk Facebook oldalunkon!

Ha felhívásunk felkeltette érdeklődésedet, ne habozz!

Bükki HCs Vezetőség