Elkészült az áramütött madarak éves összesített hatósági bejelentése

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tavaly nyáron tette közzé felhívását, amiben arra kérte a lakosságot, hogy az erre a célra kidolgozott elektronikus űrlapon juttassák el az egyesülethez a tudomásukra jutott madár áramütéses eseteket.

Ennek a bolgár jelölésű fakó keselyűnek a tetemét Túrkevén találták meg egy vezetékszakasz alatt 2018.07.21-én (Fotó: Monoki Ákos)


A madár áramütési és vezetéknek ütközési eseteket bejelentő elektronikus űrlap itt érhető el: https://goo.gl/forms/6XAOTzJCXP8pA1yt2   (okostelefonon is kitölthető és beküldhető)!

 

A felhívás eredménye

667 bejelentés érkezett 788 elhullott állatról (részletes táblázat letöltése >>), mely alapján az MME a hír megjelenésével párhuzamosan bejelentést tesz a területileg illetékes természetvédelmi hatóságokhoz és üzemeltető áramszolgáltatókhoz, kérve az érintetteket az 591 jelentős madárpusztulást vagy fokozottan védett faj elhullását okozó vezetékszakasz madárbaráttá alakítására.

A 88 lakossági és 579 nemzeti parki és civil szakembertől származó bejelentés 46 beazonosított madár- és 2 emlősfaj, valamint további 5 nem meghatározható madár adatát tartalmazza; 777 állat áramütés, 11 pedig vezetéknek ütközés következtében pusztult el. Az esetek az elektromos szabadvezeték-hálózat okozta probléma számos különösen aggasztó vonatkozására is rávilágítanak:

  • a balesetet szenvedett madárfajok közül 15 a legmagasabb, fokozottan védett kategóriába tartozik: 246 fehér gólya; 29 szalakóta; 8 parlagi sas; 4-4 kerecsensólyom, rétisas és uhu; 2-2 fekete gólya, gyöngybagoly és kék vércse; 1-1 fakó keselyű, nagy goda, szirti sas, túzok és vörös gém;
  • az esetek 57%-át mindössze 3 madárfaj: a fehér gólya (246 példány [31,2%]), az egerészölyv (136 pld. [17,2%]) és a vörös vércse (67 pld. [8,5%]) szolgáltatja, ami ezeknél a fajoknál – figyelembe véve a vezetékhálózaton átlag 170 ezerre becsült éves országos madárelhullást – már felveti az állományszintű pusztítás mértékét;
  • a balesetet szenvedett madarak között finn gyűrűs szirti sas, bolgár gyűrűs fakó keselyű, osztrák jeladós rétisas, német, horvát és osztrák gyűrűs fehér gólyák is voltak, ami a nemzetközi felelősségünket is jelzi.


Áramütés következtében epusztult, finn jelölésű fiatal szirti sas Kunszentmiklósnál
2019.01.18-án (Fotó: Vadász Csaba)


Ennek a magyar jelölésű fiatal fekete gólyának a tetemét Pilismarót határában
találták meg 2018.07.25-én (Fotó: Spilák Csaba)

 

A probléma kapcsán az egyes áramszolgáltatók különböző mértékben érintettek. Az E-ON Hungária Zrt. hálózatán a mostani jelentés alapján 114 (14,5%) állat pusztult el, az esetek 71 jelentős madárpusztulással érintett helyszínre vonatkoznak, ahol a jogszabályok szerint a szükséges madárbarát átalakításokat kötelező megtenni. Ugyanez az ELMŰ és ÉMÁSZ Hálózati Kft. hálózatai esetén 189 elhullott állat [24%] 145 helyszínen, az NKM Áramhálózati Zrt. szolgáltatási területén pedig 485 elhullott állat [61,5%] 375 helyszínen.

 

Az áramszolgáltatók azonnali pozitív visszajelzései

Az áramszolgáltatók az MME által a hatósági bejelentés megtétele előtt hozzájuk eljuttatok információkra konstruktívan reagáltak. Az E-ON Hungária Zrt. bejelentette, hogy saját vállalásként a szolgáltatási területére eső, jelentős madárpusztulást vagy fokozottan védett faj elhullását okozó 71 érintett helyszínen teljes körűen elvégzi a szükséges beavatkozásokat az elérhető legjobb technika elve alapján, és felajánlotta, hogy a jövőben is együttműködik az MME-vel.     

Az ELMŰ és az ÉMÁSZ Hálózati Kft. is bejelentést tett, hogy vállalja, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is részt vesz a nemzeti parkokkal közösen szervezett madárvédelmi projektekben, és az MME által most bejelentett 145 legveszélyesebbnek bizonyuló hálózati szakasz esetében 2023-ig elvégzi a szükséges beavatkozásokat.

Az NKM Áramhálózati Kft. a megismert madárpusztulási adatok alapján a 375 bejelentett helyszínen vállalja, hogy a 2019-2023 időszakban felméri a megvalósítandó feladatot, egyes vezetékszakaszokat függőszigetelős hálózattá épít át, vagy ahol ez lehetséges, földkábelre cseréli a vezetéket, továbbá egyedileg keresi a megoldást az áramütés veszélyforrás megszüntetésére.

 

A vezetékhálózat okozta problémakör

Az elektromos szabadvezetékeknek történő ütközés, illetve a villanyoszlopok fejszerkezetének hagyományos, a madárvédelem szempontjából kockázatot jelentő kialakítása miatti áramütés régóta ismert, és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező a madárfajok védelmében. Magyarországon a madarakat a veréb mérettől a gólyákig és a túzokig fenyegető kis- és középfeszültségű, valamint a vasúti elektromos szabadvezeték-hálózat közel százezer km hosszúságú és több mint egymillió oszlopot számlál!

Az áramütött madarak valós számát a rendkívüli hosszúságú hálózat rendszeres ellenőrizhetetlensége mellett azért is nehéz pontosan megbecsülni, mert a balesetet szenvedett állatok maradványai már órák-napok alatt eltűnnek az oszlopok alól. Az MME sok évtizedes munkája és tapasztalatai alapján, ezeket a körülményeket figyelembe véve, három becslési értéket állapít meg a madárpusztulások kapcsán. E szerint minimum 30 000, középértéken 170 000, maximum akár 500 000 elpusztult madárról lehet szó évente. A legvalószínűbb szám 200-300 000 példány között lehet, melynek közvetlen természetvédelmi kár értéke több milliárd forint (a becslési táblázat és a kapott számadatok magyarázata az alábbi kiadvány 21. oldalán található).

Az MME Madarak és légvezetékek című kiadványa
 Az MME a probléma kezelése érdekében készítette el ezt
a részletes tanulmányt is – letöltéshez katt a képre
vagy
ide >>

 

A természetvédelmi kár mellett természetesen minden esetben számolni kell a közvetlen gazdasági kárral is, hiszen az elpusztult madarak által el nem fogyasztott mezőgazdasági kártevők okozta terményveszteség, illetve az ellenük történő vegyszeres védekezés költsége is elérheti a százmillió forintos nagyságrendet.

A témáról részletesebben is tájékozódhat a honlapunkon itt >>


Az MME tervei szerint évente elkészített összesítések célja kettős. Egyrészt a lakosság mind szélesebb körének bevonása a madarak áramütésével kapcsolatos adatszolgáltatásba. Másrészt az így beérkező, mind pontosabb adatok alapján a hatóságok és az áramszolgáltatók rendszeres tájékoztatása a problémás vezetékszakaszokról és oszlopokról annak érdekében, hogy ezeket záros határidőn belül madárbaráttá alakítsák.

Köszönjük, hogy bejelentésével segítette, segíti a madarak védelmét!

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Solt Szabolcs – Orbán Zoltán

 

Kapcsolódó hírek

Madármegfigyelés (Fotó: Orbán Zoltán)

A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén 35 BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük hazánk képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) madarász ovi programjához környezeti nevelőt keres, megbízási jogviszonyban, vagy vállalkozói szerződéssel, teljesítményarányos bérezéssel.

Az MME Csongrád Megyei Helyi Csoportja online országos madártani versenyt hirdet általános és középiskolások részére. A Beretzk Péter emlékére elnevezett verseny 2019. szeptemberétől 2020. márciusig zajló madárismereti vetélkedő. A versenyen résztvevő diákoknak Magyarország élővilágával kapcsolatos, elsősorban a hazai madárfaunát érintő kérdéseket kell megválaszolniuk.