Kezdődik a Béka Éve a Fővárosi Állatkertben!

Sok-sok békás feladat és nyeremények március 20-án, csütörtökön! Márciusnak ebben a hetében 2 nemzetközi természetvédelmi világnap is helyet kapott a naptárban. Ehhez kötve indul el az a rendezvénysorozat, mely a békák védelmére, az ökoszisztémában betöltött fontosságukra szeretné felhívni a figyelmet.

 

Március 20-án, csütörtökön, a Víz és Meteorológia Világnapja alkalmából lesz a Béka Éve természetvédelmi kampány nyitó rendezvénye a Budapesti Állatkertben. A nemzetközi összefogással indított akció a kétéltűek és köztük a békák megmentését tűzte ki célul. És hogy miért vannak veszélyben a békák? Erre és még sok izgalmas kérdésre kaphatnak választ azok akik március 20-án ellátogatnak az Állatkertbe.

A Budapesti Állatkert által életre hívott eseményben az MME is részt vesz. Az állatkert programjai között gyakorlati példaként az MME a békamentés eszköztárát és módszerét szemlélteti majd, míg egy ismeretterjesztő teszttel az elméleti jártasságot gyarapítja.

Amivel az állatkert ezalkalomból várja látogatóit:

Azok a 14 éven aluli gyerekek akik a honlapunkról (www.zoobudapest.com) letölthető békaálarcban érkeznek ezen a napon a Főkapuhoz, ingyen jöhetnek be a Kertbe!

Több állomásból álló játékunkon mindenki ajándékokat nyerhet, aki elindul.

Az MME megjelenik saját programjaival, a látogatók találkozhat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat állomásánál Németh Lajos meteorológustól megtudhatják, hogyan lett időjós a békából.

Az ez alkalomra elkészült Békabarát Kertben a kicsik fel is mászhatnak egy jól megtermett varangy hátára.

A Vízparti Élet Házában színpompás trópusi kétéltűfajokban gyönyörködhetnek.

Békákkal kapcsolatos rajzpályázatot hirdetünk ezen a napon! A részletekkel kapcsolatban kísérje figyelemmel honlapunkat: www.zoobudapest.com.

 

Szeretettel várjuk Önöket!


További információ:
Letölthető maszk

Kapcsolódó hírek

Az Egyesült Királyságban jelenleg kevesebb, mint 50 nagy goda pár van. Többségük két helyen, a Nene és az Ouse Wash területén, a lápvidéken költ. (Fotó: https://rspb.org.uk)

Az RSPB Természetvédelmi Kutatóközpontban mintegy 60 teljes munkaidőben dolgozó kutató foglalkozik a világ fajvédelmi problémáival. A kutatócsoport a gázlómadarakat fenyegető veszélyekre koncentrál és a „Nagy goda Projekt” az egyik ilyen nagy jelentőségű projekt lesz az elkövetkezendő években.

uráli bagoly, füleskuvik, erdei  fulesbagoly (fotó: Szilágyi Attila)

A baglyok mindig is különleges szerepet töltöttek be az emberek életében. Sok hiedelem, monda kötődik hozzájuk, a bölcsesség szimbólumának tekintik őket, pedig nem kivételesen intelligens madarak. Viszont tollszerkezetük, különleges érzékszerveik és éjszakai életmódjuk miatt valóban érdekesek. E hangtalanul repülő éjszakai ragadozók a 2020-as év madara jelöltjei, amelyeket a...

Börzsönyi szalamandra-túránk résztvevői

A nyár beköszöntével kicsit összefoglalnánk az "Év kétéltűje - a foltos szalamandra - 2019" kampányunk első félévét - talán egy kicsit a dicsekvés és nem titkoltan a hasonló rendezvények szervezésére buzdítás szándékával.