Szalakótáink a 30 fokos nyárban karácsonyoznak

Ebben az évben három jeladós madarunk érte el Afrika déli szavannáit. Egyikük még Kongóban, a Tanganyika-tónál, a másik kettő pedig  Botswana északi részén tölti mindennapjait. 

Telelő szalakóta, Dél-Afrikai Köztársaság (Fotó: Halmos Gergő).

A Hódmezővásárhely  közelében jelölt „Hadnagy”, és az Apaj környékén jelölt „Eleven” egymástól alig 20 km-re vadászgat a Chobe Nemzeti Parkban. Egy korábban jelölt madarunk, “Csele” 2015-ben telelt ugyanezen a területen


„Eleven” (piros) és „Hadnagy” (sárga) vonulási útvonala (A képre kattintva az interaktív térképhez lehet jutni). Forrás: satellitetracking.eu.

„Eleven” vonulását idén már a második alkalommal követhetjük nyomon, ami a térképen a piros vonal által leírt teljes körből látható. Kíváncsian várjuk, hogy telelésének végső állomása ismét a világ második legnagyobb vadrezervátumában, a Közép Kalahári Vadrezervátumban lesz-e. 


Elefántok a Chobe Nemzeti Parkban (Forrás: Kaitlin Duck Sherwood).

A Dinnyési-fertőn költő, „Éganya” nevű jeladós madarunk, lassabban halad dél felé, ő még a sűrű esőerdők közelében, a fákkal tarkított füves pusztákon vadászgat. A jobb oldali térképen látható cikk-cakkos útvonal akkor alakul ki, amikor a madár ideális táplálkozóhelyet talál, ezért sokáig elidőz, bejárja a területet. 


„Éganya” útvonala. A második térképen jól látszik a táj szerkezete. (A képre kattintva az interaktív térképhez lehet jutni). Forrás: satellitetracking.eu.


Végezetül pedig egy fotó egy telelő szalakótáról, egy zebrával a háttérben (Fotó: Halmos Gergő).

 

Göcző Gabriella

Kapcsolódó hírek

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – korábban kiadott állásfoglalását megerősítve – ellenzi a tatai Öreg-tó partján megvalósítani tervezett szálloda beruházást. Álláspontunk szerint a beruházás megvalósítása és üzemeltetése aránytalan mértékű zavarást jelent az Öreg-tó különleges madárvilágára – kiemelten az átvonuló vadlúdtömegekre és egyéb vízimadár-fajokra.

A drámai hírekre örökké éhes közönség soraiban futótűzként terjedt egy videó, amin úgy tűnik, hogy egy felnőtt flamingó éppen egy másikat „skalpol” és a lecsurgó vérből táplálják a fiókájukat.

A „Kezdő madarász” képzés után itt a várva várt „Madárbarát kert” képzés. Az érdeklődők a 2 nap alatt megtanulhatják milyen eszközökkel, módszerekkel segíthetik a madarakat. Ne tartson vissza senkit, hogy nincs esetleg kertje, hiszen egy ablakpárkány is lehet madárbarát. A képzés második napján az alkotókészség kerül előtérbe, hiszen odúkat és etetőket készítünk, amit a...