A titokzatos Moa

A moák voltak a legmagasabb madarak a Földön. Emlősök híján ők népesítették be Új-Zélandot körülbelül 4000 éven keresztül. A szigeten több moa faj is élt, egyesek elérték a 3.6 m magasságot is. Növényevők révén ezek a nagytestű madarak foglalták el azokat az élőhelyeket amiket más kontinenseken a különböző szarvasok, antilopok, vagy akár elefántok. 

A moák Új-Zélandon éltek (Illusztráció: Charles R. Knight).

Még a kutatók számára is rejtély, hogy hogyan kerültek a moák a szigetekre. Új-Zéland a Kréta földtörténeti kor idején vált le az akkori Gondvana nevű őskontinensről. Ekkor még a madarak mellett csak néhány primitív, kistermetű emlősfaj élt, és többnyire dinoszauruszok uralták a szárazföldeket. Valószínűsítik, hogy a moák már Új-Zéland területének leválásakor a szigeteken tartózkodtak, hiszen maradványaikból kitűnik, hogy – a dodóval ellentétben- még szárnycsökevényekre utaló csontjaik sem voltak.


Moa csontváz (Forrás: nhm.ac.uk).

Azt is érdekesnek tartják a kutatók, hogy az emlősök, de még a nagytestű hüllők is szinte teljesen hiányoznak a területről. Elképzelhető azonban, hogy a kréta végi kihalási hullám a dinoszauruszokkal együtt az emlősöket is megtizedelte, vagy egyszerűen csak a madarak győztek a szigeteken az élettérért folyó küzdelemben. Az is kérdéses, hogy a moák vajon kizárólagosan csak Új-Zéland területén éltek-e, az minden esetre biztos, hogy a szigetekről az emberek miatt tűntek el.


Új-Zélandi táj (Fotó: Paul Emmings).

A moák több ezer éves jelenléte alatt feltehetőleg folyamatosan változott az egyedszámuk, hiszen alkalmazkodniuk kellett a többszöri klímaváltozáshoz, de gyakran óriási erejű vulkánkitörések is nehezítették fennmaradásukat. A röpképtelen moák egyetlen természetes ragadozója a Haast-féle óriás sas volt. Ez a hatalmas ragadozómadár kifejezetten a moák vadászatára specializálódott. 


Moákra vadászó Haast-féle sas (Illusztráció: John Megahan).

Az ehhez hasonló természeti nehézségekkel úgy tűnik elég jól boldogultak a moák, hiszen a maradványaikból arra lehet következtetni, hogy az emberek érzekése tájékán egyes fajok épp gyarapodóban voltak. Az első polinéz emberek az 1300-as évek környékén érkeztek a szigetekre kenukkal, majd később leszármazottaik alakították ki a maori kultúrát.  Az ember hatékony vadászati stratégiájával szemben a moák védtelenek voltak. Hosszú életű faj révén viszonylag kevés fiókát neveltek, a maorik ráadásul egyaránt fogyasztották a kifejlett, szaporodóképes egyedeket és a tojásokat így gyors csökkenésnek indult az állomány.


Moa rekonstrukció. A vadászok jelmezébe maori orvostanhallgatók bújtak a fénykép erejéig 1903-ban (Forrás: National Museum Wellington).

Szénizotópos vizsgálatokkal kimutatták, hogy a moák kevesebb mint 200 év alatt kipusztultak, táplálék híján velük együtt tűnt el a Haast-féle sas is.  Az 1600-as és az 1800-as évekből fennmaradt néhány anekdota, miszerint európai telepesek találkoztak még az emukhoz hasonló nagytestű hosszú nyakú madarakkal a szigeten, ezt azonban nem sikerült még bizonyítékokkal alátámasztani.


Az új-zélandi kivi és az afrikai strucc távoli rokonságban állnak a moákkal. (Forrás: Tourism Rotorua).

Göcző Gabriella

Kapcsolódó hírek

Szeretettel meghívjuk az érdeklődőket 2020. július 24-én 14 órakor kezdődő Vönöczky Schenk Jakab mellszobrának felavatására.

Felnőtt kategória, I. helyezett: Nagy Eszter Lelle

Az idei évben meghirdetett „Nem mind mérges, ami fekete” című rajzpályázatunkra az ország számos pontjáról, összesen 717 egyedi, igényes és ötletes pályamunka érkezett. Úgy gondoljuk, rajzpályázatunk elérte célját: az alkotóknak sikerült megmutatni a keresztes vipera és a melanisztikus erdei siklók, kockás siklók és vízisiklók szépségét és különlegességét.

Erdei kétéltűek keresése a patak mentén. A gyepi béka gyakran került szem elé.

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2020-ban is megrendezte a 10-18 év közötti gyerekeknek szóló herpetológiai táborát, a Herptábort.