Túzoknász kezdődött a pusztákon

Tavasz van. És bár minden évszaknak megvan a varázsa…de a tavasz az mégis más! „Benedek zsákban hozza a meleget” a népi mondás szerint, és milyen igaz. Meleggel, élettel, élni akarással, duzzadó rügyekkel, virágokkal, madárdallal, illatokkal telik meg a határ; az élet a folytatást követeli új nemzedékekben.

túzok (fotó: Motkó Béla)


A dermesztő, komor téli napokra már senki nem akar emlékezni. Tavasz van, zsong a határ. Keleten még a horizont alatt lobog a nap, de a pacsirta éneke már a magasba emelkedik. A dűlőutak mellett lassan virágzik a kökény, és ahogy a kökény kibontja virágait úgy fordulnak habos-fehérbe a magyar Alföld madáróriásai, a túzok kakasok is.

A túzokdürgés titokzatos dolog; ahogy szeptemberi hajnalokon megborzong az ember a bőgő bikát hallgatva, úgy csodálja a szem ezeknek a nagy pusztai madaraknak a nehezen érthető és mérhető alakváltozását. Az bizonyos, hogy akik látták már az alföldi rónák csodáját, soha nem felejtik azt.

túzok dürgés (fotó: Motkó Béla)
A dürgés fázisai (Fotó: Motkó Béla)


A dürgés során az addig peckesen lépegető kakas egészen döbbenetes alakváltozáson megy keresztül! A dürgő madár alig emlékeztet korábbi önmagára, egész megjelenése kibomlott fehér rózsára emlékeztet, bajusztollai a labdányira felfújt torokzacskó miatt az égnek merednek, nyakának két oldalán kékes sávban előtűnik a nyak bőre. A farok tollakat a hátára csapja, szárnyait úgy forgatja ki, hogy a fehér fedőtollak látszanak. A teljes dürgésbe átfejlődött kakas ezt követően ide-oda, illetve harmad-, negyed fordulatokkal körbe-körbe tipeg, közben kifordított szárnyai fel és alá himbálóznak, a felfújt torokzacskó közelről jól hallható buffanó hangot hallat. A dürgés minden esetben bonyolult szertartás, melynek célja a tojó csalogatása, vizuálisan és akusztikusan megmutatva a hím egyed utódnemzésre való alkalmasságát. A túzokdürgés megfigyelésére legalkalmasabbak a hajnali-kora reggeli és a délutáni-késő délutáni órák, a kakasok ezekben a napszakokban a legaktívabbak.

A kakasok már a tél utolsó hónapjában „átöltöznek”. Nyugalmi ruhájukat felcserélik a nászidőszak díszesebb mentéjére és elfoglalják ősi dürgő-helyeiket. „Tréningező” kakasokat már március elejétől láthatunk, de ekkor még nem történik párzás. Általában március derekán, végén már indul a dürgés főidőszaka, amely eltart április végéig, május elejéig. A párzások többsége is ebben az időszakban történik. Az ivarérett tojók a dürgő kakasokat maguk keresik fel, egyszerű, de a jó rejtőzködést tekintve éppen ideális összeállítású tollruhájukban. A túzokok nem ülnek hosszú lakodalmat. A sikeresen párzott tojók elhagyják a dürgő-helyeket és attól kisebb-nagyobb távolságban megkezdik életük legnehezebb, legveszélyesebb időszakát, a kotlást és majd a fiókanevelést.

Ha Ön is szeretné látni a túzokok fenséges nászát, tartson velünk ökotúráinkon!

Az MME ökotúrái itt érhetők el >>


1% az MME támogatására - www.mme.hu
MME 1% rendelkezési nyilatkozat.

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Fatér Imre
A fenti kis képen túzok látható
(Fotó: Motkó Béla)


Kapcsolódó hírek

Áprilisi programajánló

Végre igazi tavasz van! Helyi csoportjaink igazán kitettek magukért, rengeteg programunk lesz! Várunk mindenkit szeretettel!

Kezdő madarász képzés Debrecenben

A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, melynek birtokában bárki sikerélményekkel vághasson bele a madármegfigyelésbe, az etetők és itatók madarainak meghatározásába.

A Fejér Megyei Helyi Csoport két napos képzést hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel, amely az ország több pontján eddig nagy sikert aratott. A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, melynek birtokában bárki sikerélményekkel vághasson bele a madármegfigyelésbe, az etetők és itatók madarainak meghatározásába.